Az Artist Chamber BÍBOR KOLLEKCIÓ című kiállításával folytatódnak a nemzetközi tárlataink, ahol az alkotók tematikusan válogatott online kiállításon mutathatják be a műveiket, az anyag pedig vetített formában is megjelenik budapesti galériánk falán.
A kiállítás ide kattintva tekinthető meg, személyesen pedig május 29-ig látható az Árkádia Kiállítótérben (1053 Budapest, Magyar utca 44.)
A válogatott anyagból a zsűri három különdíjas alkotót is kiválasztott, akikkel interjú készül, amelyben mesélnek művészetükről, inspirációikról, és a BÍBOR KOLLEKCIÓ kiállításon látható műveikről.
A három díjazottunk: Erényi-Svensson Klaudia, Mácsai Anikó és Pintérné Tünde.
Az interjúsorozat záró részében Anikóval beszélgettünk.
A művészről
Kiskunhalason születtem, – régen – oda is megyek haza, de már 40 éve Kecskemét az otthonom. Pedagógus az egész családom, mi több a Férjem családja is. Valamennyien „körbe tanították” már a fél országot, s akikhez én is csatlakoztam 20 éven keresztül, hiszen a Kertészeti Főiskolán sok hallgatónak oktattam a jogi alapismereteket és a gazdasági jogot. A legfontosabb számomra mindig a jogászi, az ügyvédi hivatásom volt, és az is maradt. Két felnőtt fiamra vagyok a legbüszkébb, és hat unokánkra, akikben a jövőt látom.
Textil kollázsokat készítek, festék felhasználása nélkül.
Ars-poetikám: Fontos, hogy az legyek akinek valamennyien látnak és lássanak annak, aki valóban vagyok.
Mikor lépett be a művészet az életedbe?
Az aktív alkotó korszakom indulásaként nem hagyhatom figyelmen kívül a valamennyiünk számára félő és nyomasztó pandémia időszakát. Otthon, bezárva – szeretve, veszekedve, nyugodtan, ingerülten mit kezdjen egy olyan ember magával, aki kreatív, és valamit kell csinálni a főzésen, takarításon kívül, mert nem találkozhat senkivel. Ekkor legalább 25 képem született, valamennyit azóta elajándékoztam.
Az azóta adódó kiállítások és a bemutatkozás lehetősége boldogsággal tölt el. Számomra mégsem csak a saját alkotás a legfontosabb, hiszen én magam nem vagyok művész, nem is leszek soha azzá, egy amatőr alkotó vagyok, aki szereti a szépet, és kikapcsolódásként saját örömére köt, ragaszt, szükség esetén fest, vagy ír. Számomra talán fontosabb a művészetben az, hogy menedzseljem az igazi művészeket, ha erre anyagi lehetőségem és érzelmi indíttatásom van. Ezt a tevékenységet folytatom, ez ösztönöz arra, hogy évtizedek óta rendszeresen vásároljak képeket a művészek támogatására.
Melyik a választott kedvenc technikád? Hogyan akadtál rá, és mit szeretsz benne?
A textilek mindig elvarázsoltak. Kislány koromban Édesanyám engedte, hogy ha tetszik egy anyag, azt megvegyük, és ha terveztem magamnak ruhát, azt megcsináltatta. Megengedte, hogy 12 éves koromban a maradék fonalaiból horgoljak magamnak egy csupa virág mellényt, meg egyéb ruhákat a babáimnak. Biztosan akkor kezdődött az alkotó tevékenységem.
Egész fiatalon általános iskolai tanáromtól, Diószegi Balázs Munkácsy-díjas festőművésztől, jelenleg Vámos Zoltán kecskeméti alkotóművésztől tanultam legtöbbet. Mindkettőjükre példaképemként tekintek, mert ők adtak önbizalmat ahhoz is, hogy ne féljek a nyilvánosság lehetőségétől sem.
Egy nehéz napom, egy megviselt ügyem után kezdtem el vagdosni a ruháimból a virágokat, és ragasztással összejött belőlük valami más, ami már nem ruha, nem függ össze a napi rutinommal, hanem egy textil kép, kollázs született, és a ruhák újra hasznosultak.
Vannak visszatérő témák, vagy esetleg sorozatok a művészetedben?
Minden kép első kötelessége, hogy ünnep legyen a szem számára. Ezt mindenkinek magának kell megérezni. Azt is, hogy a képeim, – amelyek zömében virágokat ábrázolnak – betöltik-e ezt a funkciót. Beszélik, hogy aki a kezében virággal érkezik, nem tud semmi rosszat tenni. Én szeretek virággal érkezni. Mondják azt is, hogy ha virágos az út, ne kérdezd, hová vezet. Bízom abban, hogy ez a sok virág, amelyek az alkotásaim révén a falakra kerülnek, virágos utat mutatnak – ha másutt nem, gondolatban – és kibillentenek mindenkit a hétköznapok üzemmódjából, és ünnepet adnak.
Hogyan kapcsolódik a művészet a civil szakmádhoz? Merítkezel belőle, vagy éppen, hogy menekülést ad?
Mindenki mást lát egy képen, másként értékeli, vagy tetszik, vagy nem. Egy biztos, hogy a falakon lévő képek megszólítanak, hangulatot és üzenetet adnak, a nézőt kizökkentik a valóságból.
Nos ez a valóságból kizökkentés az, amely engem a mai napig is az alkotásra inspirál. Az ügyvédi szakma az egyik legmagányosabb szakma, hiszen az ügyfél információja után én vagyok az ügy első bírája, amelynek sikeréért vagy küzdök, és az ügyet elvállalom, vagy nem. Ennél még nehezebb, hogy amit megtudok, azt nem mondhatom el senkinek, hiszen az ügyvédi titoktartás köt, az szinte a legszigorúbban megtartandó titok, amit be is tartok mindenáron.
Ennek a titoknak a megtartásához is köze van annak, hogy rajtam kívül sok ügyvéd elkezdett valamit alkotni, magam textil képek alkotásaival vezetem le a feszültséget.
Mesélj röviden néhány munkáról, amely a BÍBOR KOLLEKCIÓ kiállításon szerepel. Mit szimbolizálnak számodra? Hogyan készültek?
Semmitől nem tartok jobban, mint a középszerűségtől, mind a magánéletemben, mind a szakmámban, mind bármilyen alkotó tevékenységemben. Szerintem szerencsésebb az, ha eldönthető: valami jó, vagy valami rossz. Középút nincs. Előttem az soha nem is volt.
Ez a két pólus szerettette meg velem a vöröset és a feketét, ezek a színek csaknem az egész életemet, sokszor a megjelenésemet, ruházatomat, mi több az ügyvédi pályám logójaként a szakmámat is végigkísérik.
A Bíbor Kiállításon díjazott képeimen is dominálnak a vörösek és a feketék, az éjszakában is virágoznak és virítanak a vörösek, a többi képemen is ezekből a színekből látható a legtöbb. (Természetesen sok képemen szerepet kaptak a sárgák, a kékek is.) Egy biztos, hogy csaknem minden alkotásomat a kontrasztos kifejezés jellemzi – majdnem minden nagyon sötét és nagyon világos, az életerő és az elmúlás, a túláradt öröm és az egyszerűség keveredik bennük. Mindezek egymás ellentétei, amelyek tükrözik a természetemet, meghatározzák a hangulatomat. Azt is, hogy mindenben következetes és racionális vagyok, számomra ha valami szép az szép, ha csúnya az csúnya, az igen mindig igen, a nem pedig bármilyen áron nem. Ilyen vagyok – a Bak csillagjegy jegyében.
Azt beszélik, hogy a virágok az égi Paradicsom maradványai a Földön, és a Föld a virágokkal mosolyog ránk. A virágoknak pedig nincs hétköznapi életük, mert mindig ünneplőbe öltöznek. Ezt az ünneplőt szeretném átadni minden kiállításommal és bemutatkozásommal, jelenleg a „Bíbor Kiállításon” díjazott vörös és fekete képeimmel, őszinte szívből és köszönettel.
2026. május, Budapest