Pók Andrea

„… dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.”
József Attila (Ne légy szeles)
Édesapám szigorú ember volt. Az volt az elve, hogy a „hosszú” iskolai szünetekben is kell valami hasznossal foglalkozni. Körülbelül 12 éves múltam, mikor először elvitt a munkahelyére, az akkori BUDAFLAX-ba (Lenfonó és Szövőipari Gyár Budakalászon), ami esetleg a Trapper Farmer névből talán emlékezetes ma is. Unszolásomra édesapám megkért egy művezetőt, hogy vigyen körbe az üzemben. Már akkor lenyűgözött a festékek illata, a szövőgépek gépek zakatolása, de különösen a filmnyomó üzem egymás után sorakozó hatalmas kádjai. Alig tudtam eljönni a kádak mellől, annyira lenyűgözött az a varázslat, amíg a lenvászonra rákerült a sok tarka minta.
Nyomdászként, a szakmai pályám íve az ólombetűtől az elektronikus könyvekig terjedt. Sok évet töltöttem a nyomdaiparban (Egyetemi Nyomda, Franklin Nyomda, Révai Nyomda), majd a kiadói szakmában (COMPUTER WORD Informatikai Kft., MOTOR PRESSE Lapkiadó, Akadémiai Kiadó, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont). Osztályvezetőként, majd menedzserként a nyomdai és kiadói szerkesztői pályám során nem volt időm aktívan foglalkozni a képzőművészettel. Mikor felszabadultak a „vegyértékeim”, nyugdíjas éveim kezdetén, selyemfestéssel indítottam az alkotó folyamatot. Belevetettem magam a különböző festési technikákba, és hogy elsajátítsam a rajzolás-festés szakmai fogásait, számos tanfolyamon, kurzuson vettem részt. Festek papírra, vászonra, selyemre egyaránt. Szeretek akvarellezni is. A textilfestés két műfaját gyakorlom: festek selyemre és vászonra forró viaszos eljárással.
2026. május 10. Lélekportré galéria
2019 Művészház: Kőbányai kultúrház
2021: ValdorArt: VAMM Stúdió
2022 ValdorArt: VAMM Stúdió
2024 ValdorArt: Virág Benedek Ház
2024 Etele Pláza Tehetségkutató Kiállítás
2025 MOM Pláza Tehetségkutató Kiállítás
2025 Sárospatak Művészetek Háza
2025 Indonéz Nagykövetség
2026 Debreceni Egyetem, Zeneművészeti kar Liszt terme
'Aranycerka" díj. Elismerő oklevél.


